KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 JANUÁR

A Berze Nagy János Művelődési Központban megtartott tizedik közösségi beszélgetésen a már előzőleg megismert szervezetek képviselői mellett új résztvevők is megjelentek. Ebben a közösségi házban, ez a második beszélgetés volt.

Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról.

Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős tájékoztatta a résztvevőket, hogy a közösségi online interjúk januártól már közvetlenül elérhető a honlapról és felkérte az összes résztvevőt, hogy töltsék ki és amennyiben tudnak még embereket, akik kitöltenék, szóljanak nekik.

Ezután Szerecz Gábor tájékoztatást nyújtott az eddig kitöltött kérdőívek számáról és felhívta a figyelmet arra, hogy az általuk képviselt szervezetek segítségével minél több személyhez tudja azt eljuttatni. Egyúttal felkérte a résztvevőket, hogy amennyiben segíteni tudnak a csoportos kitöltés lebonyolításában, úgy legyenek a közösségfejlesztő segítségére.

Az esti közösségi beszélgetés fő témája egy konkrét programjavaslati űrlap bemutatása volt. Mivel a Vasasért Egyesület elhozta az egyik javaslatát, ezért azon keresztül vettük végig részletesen az űrlapot. Minden egyes pontot kielemeztünk, amennyiben hibát észleltünk, úgy javaslatot tettünk a kijavítására.

A programötleteik között kiemelt helyen van a „Gyütt-Ment” Fesztivál megrendezésének lehetősége. Írásban, programjavaslati űrlapon hozták el a program tervezetét, amit közösen átbeszéltünk. Első olvasatban megvalósíthatónak tűnik a javaslat, de számos költségelemet át kell tervezni. A közreműködők között is megfontolás tárgyát képezi néhány szervezet. Megígérték, hogy következő alkalomra átdolgozzák a javaslatot. Mellette számos már amúgy is meglévő programötletük van, amiben a jövőben együtt tudnak működni velünk. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy amennyiben már meglévő programot szeretnének megvalósítani, úgy új közösségi programelemekkel kell bővíteni azt, melyek e projekttől válnak finanszírozhatóvá.

Első alkalommal köszönthettük a közösségi beszélgetésen a Hirdi Nőegylet vezetőjét, valamint a hirdi részönkormányzat képviselőjét. Programjavaslatot nem adtak elő, de szeretnének együttműködni a projekttel.

A Vasasért Egyesület egyik tagját, akinek a programötlete a Vasasi Füstölő megmentése, felújítása utáni megnyitót tartalmazza. Remek és támogatandó programjavaslatnak látszik, dolgozunk még a részleteken.

A Napüdvözlet Egyesület vezetője már nem először jelent meg a beszélgetésen. Hagyományos kézzel készített tárgyakkal és egészséges életmóddal foglalkoznak a klubházukban. Mindenképpen kapcsolódnának a Vasasért Egyesület által megálmodott Gyütt-Ment Fesztivál programjaihoz.

Végezetül Szerecz Gábor megkérte őket, hogy vegyenek részt a következő közösségi beszélgetésen is, és ha lehet hozzanak magukkal ismerősöket, barátokat.

Mivel több kérdés nem hangzott el, ezért zártuk a közösségi beszélgetést.